Rólunk
Történetünk 2016 -ban kezdődött, az egyetem elvégzése után. Volt egy közös célunk, és pedig egy állatorvosi rendelő megnyitása Marosvásárhelyen. Motiváló célunknak és szenvedélyünknek köszönhetően, úgy döntöttünk, hogy gyűjtünk tapasztalatot, gyakorlatot és információt e jövőre tekintő cél elérése érdekében.
Első választásunk Nagybányára vezetett. Itt lehetőségünk adatott megtanulni az általános orvoslás alapjait és kapcsolatba lépni a tulajdonosokkal. Az itt töltött 3 év után fejlődésre vágytunk.
Mivel mindkettőnket szenvedélyesen foglalkoztatnak a súlyos esetek, úgy döntöttünk, hogy állásfoglalásra jelentkezünk egy bukaresti intenzív és sürgősségi klinikára, a SpeedVethez. A SpeedVet az első intenzív terápiára szakosodott klinika az országban, ugyanakkor Románia egyik referencia klinikája is egyben. Az itt töltött 2 év alatt örömünkre szolgált, hogy a jóktól tanulhattunk, továbbá itt értettük meg mit jelent valójában a magas osztályú orvostudomány. Napi kapcsolatban voltunk súlyos esetekkel és kritikus állapotban lévő betegekkel, amelyek gyógyulásáért az egész csapat hetekig küzdött. Szakmai szempontból a SpeedVet a legjobb döntésünknek bizonyult.
Úgy gondoljuk, itt az ideje annak, hogy az elnyert tudásunkat és tapasztalatokat kedvenceik rendelkezésére bocsássuk, azzal a reménnyel, hogy a lehető legtöbb életét megmenthetjük.
Csapatunk
Az állatok szeretete és barátsága feltétel nélküli. Családtagoknak tekintik őket, és bármit megtennének, hogy egészségesek és boldogok maradjanak.
Mi, a VetHub csapat orvosai megértjük ezeket a szempontokat, együttérzünk Önökkel, szeretjük a szakmánkat, kedves számunkra mindegyik állat, tiszteljük az életüket és maximális felelősséggel vigyázunk az egészségükre.
Dr. BALLAI SZIDÓNIA – állatorvos
Dr. MARIAN VASILE COZA – állatorvos
- vérkép
- biokémiai vizsgálatok, elektrolitok
- vizelet vizsgálat
- gyors hematokrit
- pajzsmirigy hormonok mérése, progeszteron, fruktózamin, fenobarbitalemia, C-reaktív protein
KORSZERŰ ORVOSI FELSZERELÉS
- külső és belső féregtelenítés
- oltások, gyors tesztek
- rutin szűrővizsgálatok
- brachycephal szindróma screening
MEGELŐZÉS
- inhalációs anesztézia és lélegeztető készülék
- folyamatos monitoros megfigyelés az altatás ideje alatt
- sürgősségi sebészet
- mellkasi, hasi és lágy sebészet
- ultrahangos fogkő eltávolítás
- prevenciós sebészet – ivartalanítás
sebészet
- digitális röntgen
- sürgősségi, Doppler, hasi és mellkasi ultrahang
- fül-orr-hörgő tükrözés
- gyomortükrözés, vastagbéltükrözés, húgyhólyagtükrözés
- idegentest eltávolítása
- endoszkópos szövettani mintavétel
- mikroszkópia
KÉPALKOTÓ DIAGNOSZTIKA
- külső és belső féregtelenítés
- oltások, gyors tesztek
- rutin szűrővizsgálatok
- brachycephal szindróma screening
MEGELŐZÉS
Tekintettel arra, hogy kiskedvenceink kizárólag az általunk kiválasztott és kínált táptól függenek, nagyon fontos, hogy csak minőségi táppal lássuk el őket. Közvetlenül részt vesz négylábúnk jó állapotának megőrzésében, valamint számos egészségügyi probléma megelőzésében.
Rendelőnkben kizárólag hiper prémium tápok választékát találja. Ezt a kategóriát a csúcstermékek képviselik, melyek összetevőit az állatok igényei alapján választották ki.
ÁLLATORVOSI GYÓGYSZERTÁR
HIPER PRÉMIUM TÁP
ÉTREND